Van egy pont, amikor egy közösség ráébred: a saját történetét nem írhatják meg helyette mások.Amikor már nem elég végignézni, ahogy mások döntenek helyette.
Amikor már nem elég bólogatni, kivárni, remélni, hogy majd egyszer jobb lesz.
Amikor kimondjuk: eddig és ne tovább.
Kőszegen és egész VAS02-es OEVK- ban ez a pont jött most el.
Ez a térség nem attól különleges, hogy szép.
Hanem attól, hogy tartása van.
Itt az emberek pontosan tudják, mi a különbség a valódi szolgálat és az eljátszott szerep között.
Tudják, hogy a szalagátvágás nem egyenlő a megoldással.
Tudják, hogy a kamerák előtt elmondott mondatok nem építenek jövőt.
És talán az elmúlt hosszú évek tanítottak meg minket a legfontosabbra:
aki csak akkor jelenik meg, amikor látják, az nem képvisel. Az használ.
A szalag és az út
Van egy politikai világ, ahol minden késznek látszik.
Van szalag.
Van átadás.
Van fotó.
Van beszéd.
Csak éppen az út nincs.
Azért ez tényleg mindent elmond, hogy miközben Ágh Péter közlekedési területen államtitkár, Kőszeg felé még mindig nem az M87-en jövünk, hanem ugyanazokat az ígéreteket hallgatjuk.
Tervezés.
Előkészítés.
Következő lépés.
Új modell.
Szavak vannak.
Az út nincs.
És ez nem egyetlen beruházás története.
Ez egy politikai működés története.
Ahol előbb kész a bejelentés, mint az eredmény.
Előbb kész a fotó, mint a valóság.
Előbb kész a szerep, mint a teljesítmény.
Ezért találó az a bizonyos, félig vicces, félig keserű becenév:
„ollókezű”.
Mert úgy tűnik, ebben a rendszerben az olló gyorsabban jár, mint a változás.
Nem egy ügy. Egy minta.
És amikor egy újabb történet kerül elő – például a sárvári gyógyfürdő ügye, ahol a sajtóhírek szerint felmerült, hogy valaki úgy kaphatott fizetést, hogy a munkahelyén nem is ismerték, és emiatt már nyomozás is indult – akkor nem az a legnagyobb kérdés, hogy pontosan mi történt.
Hanem az, hogy miért nem lepődünk meg rajta igazán.
Mert túl ismerős.
Ugyanaz a minta:
ismeretségek,
belső körök,
kapcsolatok,
és egy rendszer, ahol mindig akad valaki, akire más szabályok vonatkoznak.
Ez nem egy város problémája.
Ez egy politikai kultúra problémája.
És amíg ez a kultúra marad, addig mindig lesz egy újabb ügy.
Mindig lesz egy újabb magyarázat.
Mindig lesz egy újabb „nem tudtunk róla”.
A valódi kérdés
Nem az a kérdés, hogy történt-e már fejlesztés.
Történt.
Nem az a kérdés, hogy voltak-e átadások.
Voltak.
A kérdés az, hogy volt-e valódi fordulat.
Volt-e több biztonság.
Volt-e több kiszámíthatóság.
Volt-e több jövő itt, Kőszegen.
Vagy csak több lett a szalag.
Mert a kettő nem ugyanaz.
Ezért Viki.
Nem azért, mert tökéletes.
Hanem azért, mert nem ebből a kifáradt politikai koreográfiából érkezik.
Nem abból a világból, ahol a képviselet annyit jelent, hogy időnként előkerül az olló, villan a vaku, és minden megy tovább ugyanúgy.
Hanem abból az alapállásból, hogy egy közösséget nem használni kell, hanem vállalni.És Ő ilyen.
Nem négyévente megjelenni kell, hanem jelen lenni.
Nem szerepelni kell, hanem képviselni.
Nem a kész díszlet elé kell odaállni, hanem akkor is ott lenni, amikor még semmi nincs kész – csak a probléma.
Nem ígér csodát.
De azt igen, hogy nem fordul el.
És néha ez az egyetlen mondat többet ér, mint száz bejelentés.
A döntés
Nem pártok között választunk.
Hanem kétféle politika között.Az egyikben mindig van egy újabb szalag.
A másikban végre van felelősség.Az egyikben mindig van egy újabb magyarázat.
A másikban végre van következmény.Az egyikben mindig ugyanazok maradnak.A másikban végre történik valami.
És most jön a lényeg
VAS 02 nem díszlet.És mi sem vagyunk azok.
Most nem tapsolni akarunk a kész díszlet előtt,
hanem végre beleszólni abba, mi épül itt fel.
Ezért nem ugyanaz még egyszer
Ezért Viki.
— Márkus Zoltán
httsz.hu